TEDx előadások az OTDK-n!

2019. április 5. 15:12

Csütörtök este 20 órától TEDx előadásokkal várunk minden kedves OTDK-zót a Zsolnay negyedben!

Csütörtök estére is izgalmas programmal készülünk, méghozzá egy TEDx Pécs előadással, ahol is 4 meghívott előadónkat hallgathatják meg a résztvevők. Vendégünk lesz Réz Anna (ELTE) filozófus, aki az Üvegplafon blog elindítója; Kiss Anita (Sberbank) tréner, coach aki a mesterséges intelligencia témakörét járja majd végig; Hirsch Tímea (IT Services Hungary), aki a rendrakás pszichológiájába vezeti be a kedves jelenlévőket. Valamint Váradi József Wizz Air vezetésétől, aki Út a sikerhez címmel tart majd érdekfeszítő előadást, amiben körbejárja a siker legfontosabb tényezőit. Mindenképp érdemes lesz majd velünk tartani, ezen az egyedülálló légkörű rendezvényen is, de lássuk pontosan, mivel készülnek!

 

Réz Anna
Réz Anna az ELTE BTK Filozófiai Intézetének adjunktusa; fő kutatási területe az erkölcsfilozófia. Hobbi-feminista, az Üvegplafon blog és beszélgetéssorozat elindítója; alkalmanként könyv- és filmkritikákat is ír. Amikor ezek közül egyiket sem csinálja, a családjával is szokott időt tölteni.


Átmoralizált fogyasztás
Amikor erkölcsről beszélgetünk, általában azt a kérdést tesszük fel, hogy egy adott helyzetben hogyan lenne helyes döntenünk. Ám az is hasonlóan érdekes kérdés, hogy egyáltalán melyek az életünknek azok a területei, amelyeket átengedünk az erkölcs fennhatóságának. Ebből a szempontból jelentős változások zajlottak le az elmúlt évtizedekben. Ezek közül az egyik az, hogy a mindennapi fogyasztási szokásaink egyre több, időnként egymásnak ellentmondó erkölcsi normának lettek alávetve. Az előadás a jelenség okaival és lehetséges következményeivel foglalkozik.

 

Kiss Anita
Közgazdászként végzett Budapesten, majd két évet töltött a Pécsi Tudományegyetemen, marketing szakirányon. Később újra visszaült az iskolapadba, a Corvinus Egyetem HR menedzser szakán. Tréner, coach, HR-es. Egy önmagát folyamatosan fejlesztő ember, aki kíváncsi, nyitott és mindig keresi, milyen új dolgot tanulhat. 15 éve dolgozik HR vezetőként, korábban hazai, jelenleg nemzetközi környezetben, Ausztriában. Szenvedélye, hobbija az utazás, megismerni új kultúrákat, a világ sokszínűségét, új embereket, emberi sorsokat. Önmaga fejlesztésén túl, szabadidejében szívesen coachol, mentorál másokat, akár gyerekeket, akár felnőtteket.


Mesterséges intelligencia? Mesterséged az intelligencia!
A tudomány rohamléptekben fejlődik, ijesztő, ami a világunkban zajlik. Kiszámíthatatlan, idegen, felgyorsult. Csak kapkodjuk a fejünket, mert szinte mindennap van egy újabb hír, mitől lett még jobb a piacra dobott mobil, önvezető autó, robot. És akkor most mi lesz? Állítsuk meg a fejlődést? Térjünk vissza az alapokhoz, hagyjuk itt abba a kutatást, legyen elég ami van?
Nincs ilyen alternatíva. A fejlődés megállíthatatlan.

De akkor vajon hogyan tovább?
Mennyire megváltozott a világ az elmúlt évtizedekben. Vajon mi vár még ránk? Hogyan lehet felkészülni egy olyan jövőre, amit meg sem lehet jósolni? Mire lesz vajon szükség ahhoz, hogy sikeresek legyünk?
Vajon tényleg az a jövő, hogy nem lesz munkánk, mert azt robotok veszik át és ránk már nem is lesz szükség?
És ez a jövő igazából a jelen.
A mi jelenünk. Mindannyiunké, akik most ebben a teremben vagyunk. Miközben itt ülünk, a világ másik részén, a Silicon Valleyben vagy Kínában valaki most éppen azon dolgozik, hogyan fogja elvenni a munkánkat. Azt a munkát, amit ti talán még meg sem kaptatok, hiszen még nincs vége az egyetemnek, a tanulásnak. A megfelelő munkahely, a szakma, az élet és a karrier még előttetek.
Na de lesz-e ilyen? Lesz-e karrier? Lesz-e egyáltalán munka, munkahely? Van-e jövő? És mi az a jövő?
És hogyan lehet rá felkészülni? Mi lesz az emberrel, ha a helyét a gépek veszik át.


Hirsch Tímea
Az eredetileg matematika-angol szakos tanári diplomával rendelkező Hirsch Tímea immáron 10 éve az IT Services Hungary Kft. MPLS alapú nagyvállalati ügyfélhálózatokkal foglalkozó részlegének munkatársa. Kezdetben hálózati eszközökhöz készített konfigurációkat, jelenleg pedig a részleg szakmai vezetője. Ezen kívül óraadóként hálózatos tantárgyakat is oktat a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Karán, ahol idén címzetes egyetemi docens kinevezést kapott. Korábban nyelvészeti területen folytatott PhD tanulmányokat és a Debreceni Egyetem DExam nyelvvizsgarendszerének kidolgozásában segédkezett.


A rendrakás pszichológiája – routerekre szabva
Lori Baird, ed., Cut the Clutter and Stow the Stuff című könyve a rendrakás pszichológiájába vezeti be a kedves, sokszor kacatok tömkelegével küzdő olvasót. Jó lehet még minden apróság valamire, vagy azonnal szabaduljunk meg attól, amit nem használunk napi rutinunk részeként? Esetleg addig nem számít szemétnek egy adott tárgy, amíg szépen, bedobozolva el lehet tűntetni a szekrény mélyén? A könyv a felesleges tárgyakkal való bánásmód alapján személyiségtípusokat állapít meg, majd a Q.U.I.C.K. módszer segítségével személyre szabott, hatékony segítséget kínál a lomtalanításban. A mai felgyorsult, hálózatokkal átszőtt, minden pillanatban kommunikációra kész világunkban azonban nem csak a felhasználóknak kell szelektálni, priorizálni és időnként megszabadulni a felhalmozott dolgaiktól, nincs ez másként a forgalomirányító hálózati eszközök, a routerek esetén sem. Egy-egy nagyvállalat forgalmát kezelő határeszközön vagy egy szolgáltatói felhő gerinchálózatában sokszor képtelenség minden csomagot azonnal továbbítani, így a kiszámíthatatlan, esetenkénti adatvesztés helyett szükségessé válhat egy komplexebb torlódáskezelő rendszer bevezetése. Mi számít fontos forgalomnak? Mely csomagokat tárolhatjuk és mennyi ideig? Mit lehet és kell is eldobni? Hogyan és mennyire előre válasszuk ki a megsemmisítendő adatokat? Az előadás az emberek rendrakási személyiségtípusaival párhuzamba állítva mutatja be a mai modern hálózatokban alkalmazott tömeges csomagkezelési módszereket, amellyel ugyanazon infrastruktúrán, különösebb anyagi befektetés nélkül sokszorosára növelhető a hálózat adatátviteli képességének hatékonysága.


Váradi József – Wizz Air
Az utóbbi, közel 20 évben szó szerint szárnyaló karriert tudhat maga mögött, hiszen több légitársaságnál is megjelent valamilyen vezető pozícióban. Előtte pedig a Procter&Gamble-t erősítette értékesítés és marketing oldalon. Karrierje alatt több országban is helyt állt, egy hosszabb bakancslistát letudva, néhány utazó szemszögéből megközelítve, ez az utazási paradoxon jelenleg a Wizz Air vezetésében érvényesül, és talán ebből is adódik, hogy a hobbijai között elsőként szerepel maga az UTAZÁS. Vezetői pozíciójából fakadóan eredményorientált és emellett kockázatvállaló típusnak tartja magát. Talán a folyamatos, eseménydús életéből adódóan hobbijai között van még a futás is, néhány más sport mellett. Mindemellett amikor kiszakad a munka világából, idejét családjával tölti, három gyermek büszke édesapjaként.


Út a sikerhez
A siker jelentése személyenként eltér, de amikor arról beszélünk, hogy a kitűzött célt miként érjük el, ebben már vannak közös pontok. Hasonló, mintha valamilyen sportágban lennénk eredményesek, az üzleti sikerhez vezető úton megannyi, egymáshoz nagyon hasonló hibába és korlátba ütközhetünk. A Wizz Air történetében és párhuzamosan előadónk karrierjében is azonosíthatunk olyan utat, melynek fontos mérföldkövei voltak a siker elérésében. De valójában mi is a siker receptje? Egyáltalán van-e rá megfelelő, általánosítható folyamat? Hogyan éljük meg a kudarcokat, és hogyan tanuljunk a hibáinkból? Ez is nagyon fontos
szempont egy vezető életében, de ugyanúgy fontos kérdés a hétköznapok során is. Folyamatosan rá vagyunk kényszerítve a döntéshozatalra, és ezt hatékonyan kell végeznünk, gyors, mégis jó(nak tűnő) döntéseket kell meghoznunk. Végül azt se felejtsük el, hogy „minden kezdet nehéz”, és kiemelten igaz ez akkor, ha új környezetben, új vállalat irányításába csöppenünk. Az előadás során megismerhetjük egy nagyvállalat létrejöttét, a születés, a növekedés szakaszait, a légiipar jelenlegi és jövőbeli kihívásait. De vajon hogyan lehet ezekkel vezetőként megbirkózni?

További Híreink

Eredmények

Sikeresen véget ért a XXXIV. OTDK Közgazdaságtudományi Szekciója.

Hasznos információk indulás előtt

Az esemény felvezetéseként az alábbiakban pár hasznos tudnivalóra kívánjuk felhívni a figyelmét még az indulás és megérkezés előtt. 

TEDx előadások az OTDK-n!

Csütörtök este 20 órától TEDx előadásokkal várunk minden kedves OTDK-zót a Zsolnay negyedben!

Tájékozódást és a rendezvényt segíti az applikáció

A 2019-es OTDK Közgazdaságtudományi Szekciójának applikációja már elérhető!